Húsz fényévnyi idő után
Florin Iaru 2007. október 11. 14:42, utolsó frissítés: 14:37#b#[caţavencu]#/b# Ha nem tetszik valami, legyen bár könyv, film vagy nő, nincs mit tenni, nem tetszik és kész. A világ minden érvelése sem ér egy lyukas garast. Úgyhogy a kezdet kezdetén leszögezem: nagyon tetszett a 4 hónap, 3 hét és 2 nap.
És értem azokat is, akik fintorogtak: Lăzărescu úr ismét lecsapott! A nyomasztó hangulatot (a film egy nyomasztó korban játszódik), a filmezés módját, a színészeket, a párbeszédeket (mindegyiket) láttuk-hallottuk-tapasztaltuk már. A forgatókönyv helyenként gyönge és hanyag. Az olvasott elemzések egyike sem igazolja a film bekerülését az idei év legjobbjai közé.
Nem érdekel az abortusz, nem érdekel egyetlen nap az Aranykorból, nem érdekelnek az üzletelők, a sötétség vagy a félelem. Ezek csak a körülmények. A bőrömön éltem meg őket. Mungiu nem láthatta őket jobban, mint én, a néző. Nem azért mész el egy filmre, hogy azt lásd, amit amúgy is tudsz.
Az igazi történet a gyöngeség, az áldozat és a gyilkos ártatlanságának története. Kevesen értik meg az elgyötört lány, Găbiţa erejét, a lányét, aki mindent összezavar, mindent elront, mindent feláldoz – óriási ét- és életvággyal, főleg, ha a másik lányhoz, a mindentudó és mindenekfölötti Otiliához hasonlítjuk – aki mindent elveszít: a méltóságát és a kényelmes jövőt.
A film kulcsa a szereplők közötti különbség: az alkalmazkodásra képtelen lány tökéletesen alkalmazkodik a világhoz, amelyben élni fog, a nagy kombinátor viszont kudarcba fúl. Minden korszakban (még a kommunizmusban is) van egy ösvény, csak akarnod kell, hogy végigmenj rajta. Găbiţa végig akar menni, Otilia nem.
A történet végén az az érzésünk, hogy éppen azokban az érzelmekben kellett csalódni, amelyekben hittünk. A képek mögötti szörnyű díszlet hirtelen bűzleni kezd, s csupán a szemétledobón át menekülhetsz. Hallgatagon jössz ki a moziból. A sötétség sebességével telt el ez a húsz év.