Az államelnök és az értelmiségiek: az egyéni kerületi választás
2007. július 17. 11:53, utolsó frissítés: 2007. július 16. 16:49Lévén, hogy a korrupció az egyedüli dolog, aminek sikerült 17 év alatt Romániában konszolidálódnia, úgy vélem, nagyon drágán megfizetünk azért a kalandért, amit az egyéni kerületi választási rendszer bevezetése jelent.
Az államelnök által túlzottan egyszerűsített formában, populista módon felvetett témákra tekintve (egykamarás parlament, elnöki köztársaság, egyéni kerületi választás, átvilágítás) úgy tűnik, Traian Băsescu elhibázta az esélyét arra, hogy olyan államférfi legyen, aki képes kevésbé népszerű, de felelős döntéseket hozni annak az országnak a jövője érdekében, amelynek az élén áll. Arra hajlott inkább, hogy 100 százalékig politikus legyen, aki az elégedetlen választók szavazatait elnyerő döntéseket hoz.
A nép bizalmára alapozva az elnök támogathatta volna azokat a reformokat, amelyek elősegítik a hatalmi ágak közötti reális egyensúly és kontroll kialakítását, a pártok hatékony működését, a Románia számára hosszú távon hasznos reformokat, nem pedig azokat, amelyeknek ő maga lett a fő haszonélvezője lévén, hogy nála összpontosul a hatalom, vagy amelyekkel eltávolítja az újabb elnöki mandátuma útjában levő akadályokat.
A választók állandó elégedetlensége a politikai osztállyal szemben
Három téma esik a latba ebben a kategóriában: egy- avagy kétkamarás parlamenti rendszer, az egyéni kerületes választási rendszer és az elnöki köztársaság. A legutóbbi ötlet tavaly nyáron vetődött fel, és azóta is nagy szorgalommal dolgozik rajta a Neptun-csoport. Az első kettő esetében az elnök tisztában volt vele, hogy jelentős népi támogatásra számíthat.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választók állandóan elégedetlenek a politikai osztály teljesítményével, rettenetesen hiányzik a pártokba és a parlamentbe vetett bizalom. Az intézményekbe vetett bizalom hiánya – mely bizalom nélkül a demokráciát nem lehet elképzelni - nemcsak Romániára vagy a volt kommunista országokra jellemző.
Egy olyan lelkiállapot, amelyet a konszolidált demokráciákban is megtalálunk, ahol a szavazásokon való részvétel (vagyis inkább a távolmaradás) távol áll az ideálistól. A nálunk végzett szociológiai kutatások kimutatnak még valamit, nevezetesen azt, hogy a szavazók fogékonyak a populizmusra.
Ennek több oka is van, az egyik érdekesség az, hogy a román választók még nem szoktak hozzá a nyilvános viták gondolatához, a vélemények ütköztetését terméketlennek, sőt egyenesen idővesztegetésnek vélik.
Populizmus és kényszerítő kollektív emlékezet
A vitát legtöbbször veszekedésként fogják fel, lehet azért, mert a televízió is sokszor csak ezt a részét mutatja a parlamenti vitáknak, a politikai talk-show-k pedig nemegyszer végződnek olyan veszekedésekben, ahol az érvelésnek éppen a lényege vész el. Akárhogy is, a közfelfogás szerint az ilyen helyzetek főként a pártokhoz és a parlamenthez kötődnek, mert ezeknek az intézményeknek a működése feltételezi a vita szükségességét, a különböző szempontok közötti „konfliktust”. És annak ellenére, hogy a román szavazók megváltoztak, úgy tűnik, a kollektív emlékezet még mindig visszavágyik arra az erős kézre, mely különösebben sok indoklás nélkül kikényszeríti a döntéseket, legyenek jók vagy rosszak.
Ilyen háttérrel nagyon egyszerű a választóknak odadobni a gondolatot, hogy a politikai osztály reformját, elsősorban és kötelező módon, az egyéni kerületi választás bevezetésével lehet megvalósítani.
Valójában nem a parlamenti tagok megválasztásának módjával van gond,
hanem azzal, hogyan vonhatják őket felelősségre a megválasztóik. Azt mondják: ha valakit közvetlen módon választanak meg, nem pedig egy pártlistáról, akkor az illetőnek minden érdeke az, hogy megfelelően járjon el, tartsa be a választásokon tett ígéreteit, mert a következő választásokon is szüksége lesz azokra a szavazatokra. Úgy gondolom, ez egy túlzottan leegyszerűsített és nem elég meggyőző megközelítés, azokkal az országokkal való összehasonlítás, ahol az egyéni kerületi választást gyakorolják, irrelevánsnak tűnik, mert ott a demokrácia ebben a formában alakult ki és működik, nekünk pedig nem áll módunkban a történelmi kontextust felépíteni Romániában.
A pártokat kell megerősíteni
A demokrácia a politikai pártok közvetítésével valósul meg, nem az egyénekével, lett legyenek párttagok vagy sem, a politikai osztály reformjának pedig a pártokra és azoknak a szavazóik általi felelősségre vonhatóságára kell vonatkoznia. Nálunk a pártok még program nélkül működnek (ezért térhetnek át egy éjszaka alatt a politikai paletta ellenkező oldalára), stratégiák, szabályok, egy tiszta és átlátszó pártfegyelem nélkül műkednek.
Ezért a pártokat kell megerősíteni és kötelezni arra, hogy intézményként működjenek. Az egyéni kerületi választási rendszer segítene ebben? Nem hiszem. Azt mondják, hogy ez a választási rendszer a pártokat is felelősségre vonhatóvá tenné az általuk támogatott egyéni jelöltek által, ebben a rendszerben nem csupán az anyagi hozzájárulásuk alapján kerülnének fel a párttagok a listára.
Gyerekség. A választási kampányok évről-évre többe kerülnek. Európai szinten az optimisták úgy becsülik, hogy 50 eurócent egy szavazat, pesszimisták szerint ez 2-3-4 euróba is belekerül. Ez azt jelenti, hogy egy kampány sehogyan sem kerülhet kevesebbe, mint 50–100 ezer euró. Persze többe is kerülhet. Azt hiszem, hogy az egyéni kerületi választásos rendszerek esetében a pártok arra fognak hajlani, hogy jelöltjeik minél inkább járuljanak hozzá anyagilag a kampányköltségekhez.
Az üzletemberek hatalomra jutnának a politikában
De ez a párttól és a szavazóktól való függetlenséget is jelentené, mivel egy gyenge teljesítményel, de jelentős anyagi forrásokkal rendelkező személyt könnyen újraválaszthatnának.
A szavazók szankciója inkább csak kívánság-szinten működik. Egy olyan országban, ahol nincsen közfinanszírozás, elég könnyű elképzelni, hogy csakis az üzleti szektorból lehetne összegyűjteni a szükséges pénzt. Vagy pedig sok üzletembert arra ösztökélne, hogy próbálja ki a politikát, bár egyáltalán nem szándékszik a közjó szolgálatába állni.
Sokakat hallottam az egyéni kerületi választás kezdeményezését támogatni, mivel azt remélték, hogy ily módon a parlamentbe több értékes, a szavazók által ismert független ember kerül. Azt az igencsak komoly kérdést leszámítva, hogy ezzel szétzúznánk a pártokat, a parlament pedig egy gyülevész sereg lenne, a kampányokhoz pénzre is szükség van. És micsoda pénzekre! Minél több újság, rádióállomás és televízió létezik az országban, annál többe kerül a kampány, amellyel reklámozhatod saját magad, keresztbe tehetsz vetélytársaidnak, vagy éppenséggel akadályozhatod őket.
Lehetséges, hogy előfordul majd néhány olyan eset, amikor az egyéni kerületi választási rendszer egyes értékes emberek számára – főleg fiataloknak – lehetőséget nyújt olyasmiket is megvalósítani, amiben a pártjuk nem támogatná őket. De ezek csupán kivételek lennének. Tekintve, hogy nálunkfele a korrupció az egyedüli dolog, aminek 17 év alatt sikerült konszolidálódnia, számomra az egyéni kerületi választás bevezetése olyan kalandnak tűnik, amelyért még nagyon dárgán meg fogunk fizetni. Szomorúan kell megjegyeznem, hogy
az egész politikai osztály az államfő kelepcéjébe esett,
nincs bátorsága megmutatni a szavazóknak, hogy más demokratikus mechanizmusok is léteznek, amelyekkel mind a pártokat, mind a párttagokat felelősségre vonhatóvá lehet tenni, például a jelöltek kiválasztását célzó belső választásokkal. Nyilván, az értelmiség nagy része, de az újságíróké is, hamar felkarolta az elnök elméletét.
A legjobb az, hogy az egyetlen dolgot, ami kiegyensúlyozhatta volna az egyéni kerületi választást, a választási küszöb csökkentését, a sajtó nevetségessé tette. A pártok is visszautasították, mivel a rövidtávú érdekeikre (a konkurencia eltávolítására) gondoltak, nem pedig a szövetségekre, amelyek egy jövőbeni parlamentet kellett volna megalapozzanak.
Ami pedig az elnök azon ötletét illeti - amelyről egyébkét még mindig nem mondott le – miszerint népszavazást kell tartani az egyéni kerületi választás miatt, szerintem ez manipuláció. Egyrészt, mert a szavazók nem tudják, hogy az egyéni kerületi választásnak több formája létezik. Másrészt hiába értenék ezeket a dolgokat, a kérdést csak egyszerűen lehet megfogalmazni, a választ pedig igen vagy nem formára kell leszűkíteni. Mire vonatkozna az igen vagy nem?
Eredetileg megjelent: Observatorul Cultural. Fordította: Pál Edit Éva