Román portré
fordította: Fall Sándor 2003. május 14. 12:33, utolsó frissítés: 12:33#b#[Dilema, 2003.05.12]#/b# "Az etnikai alapú autonómiáról beszéljenek náluk, otthon Magyarországon, itt Romániában vagyunk, Romániának pedig ilyennek kell maradnia. Ilyennek milyennek? Ezt senki nem tudja, mivel Románia nagy ismeretlen még a románok számára is."
Hónapok óta nem megy ki a fejembõl, mennyire elcsodálkozott egy rádióhallgató, amikor azt „bátorkodtam” mondani, hogy a prostituáltakat segíteni, tanácsokkal ellátni kellene, sõt, talán támogatni is a munkahelytalálásban. „Hogyhogy, uram, foglalkozzunk most a kurvák sorsával? A feleségemnek nincs munkahelye, én pedig aggódjak minden mocsokért?!”, így a román és letette a telefonkagylót. Aztán a nõkrõl szóló mûsor véget ért, majd jött egy másik, de a muzulmánokról. Még az iraki háború elõtt történy, én pedig kíváncsi voltam, hogy mi, románok mit és mennyit tudunk a Koránról és az arab világról.
Akkor meggyõzõdtem -- ezt azért mondom, mert régóta motoszkál bennem egy ilyen sejtés --, hogy olyan emberek mellett élünk, akiknek a világról és az életrõl alkotott felfogása a kötelezõ iskolai olvasmányokból, silány amerikai filmrészletekbõl, talk-show-morzsákból és Discovery-dokumentumfilmekbõl álló undorító puzzle.
Egy másik nap a magyarokról beszéltünk és elkerülhetetlenül eljutottunk a kulturális és közigazgatási autonómiához. Egyetértek, érzékeny téma, azonban nem egy pro és kontra érvekre épülõ vita összetettsége tartotta meg emlékezetemben ezt az epizódot, hanem az, hogy erre a vitára soha nem került sor. Amikor egy ilyen témára terelõdik a szó, eltûnnek az érvek, helyüket hirtelen átveszik a nacionalista ízû puffogó frázisok, vagy idézetek az alkotmányból, hogy milyen egységes és független nemzetállamunk van nekünk, románoknak, miközben a nyelv béklyójában kitörésre kész sértésözönök feszülnek. Ennek kapcsán megemlíthetem még a cigányokról, az oroszokról, Antonescuról, Mihály királyról, Ceausescuról, Iliescuról és még sok másról szóló „emlékezetes” kliséket.
Milyen kapcsolat van mindezek között? Látszólag semmi. Én azonban portrékörvonalakat látok bennük, annak a létezési módnak a töredékeit, amelyben sajnos általában vagyunk.
Együttérzésünk behatárolt, nem tágítható a járdaszegélynél tovább. Egy prostituáltért, ugye, nem ejtheted a sajnálat könnyeit, õ ott akar lenni, tetszik neki, azért csinálja, mert lusta és nem szeret dolgozni! A prostituált nem ember, hanem kurva, nincs lelke, õ az élvezetek zenegépe, beledugod a … pénzt és zenél! A muzulmánok? Elmaradottak, nevetséges öltözetû vallási fanatikusok, koszosak és ostobák. Világuk érthetetlen, és talán jobb is, ha ilyen marad, végül is kinek van szüksége egy másik civilizáció megfejtésének bonyolult folyamatára? Kényelmesebb azt mondani, hogy nem létezik és létre kell hozni. Akár fegyveres erõvel is, mert tudod, láttam a Discoveryn egy dokumentumfilmet arról, hogy ezek miként viselkednek! A magyarokról pedig, hát legyünk komolyak… Az etnikai alapú autonómiáról beszéljenek náluk, otthon Magyarországon, itt Romániában vagyunk, Romániának pedig ilyennek kell maradnia. Ilyennek milyennek? Ezt senki nem tudja, mivel Románia nagy ismeretlen még a románok számára is.
Lassan-lassan, a többezer hangból és véleménybõl sikerült kialakítanom egy furcsa képet, amely nagyon keveset mutat meg abból, amilyenek vagyunk, és nagyon sokat abból, amilyenekké nem sikerül válnunk. Egy félresikerült képet, nagy foltokkal azokon a részeken, ahol toleranciánknak, együttérzésünknek, sõt, kultúránknak kellene megjelennie. De mindennek háttere a képmutatás és a gõg, amelyekbõl a sértések születnek és irányulnak azokra, akik merészelnek úgy festeni, hogy néha-néha a tükörbe is néznek.